FACEBOOK
Kövesd a legújabb eseményeinket, kiadványainkat, újdonságainkat és akcióinkat a Facebook-on is!
A Párkapcsolatok Iskolája
"Valami nagy baj van a párkapcsolatokkal!" - hallottuk egyre több helyről, de hogy mekkora is a baj, azon tavaly novemberben magunk is meglepődtünk. Boldogtalan kapcsolatok című kurzusunkra már hetekkel a kitűzött dátum előtt elfogytak a jegyek, így több száz jelentkezőt kellett visszautasítanunk. A rendkívüli sikerű előadássorozat után aztán rengeteg megkeresést kaptunk - nemcsak azoktól, akik lemaradtak, de azoktól is, akik ott voltak -, hogy foglalkozzunk a témával újra, s ha lehet, még sokkal részletesebben, mert óriási szükség lenne rá.
Rögtön sejtettük, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, ezért hónapokig beszélgettünk vendégeinkkel és ismerőseinkkel arról, hogy nekik mi okoz problémát a párkapcsolatukban. Döbbenten vettük tudomásul, hogy alig akadt valaki, aki úgy nyilatkozott volna, hogy felhőtlenül boldog a partnerével - a legtöbben súlyos, vagy apró, de visszatérő konfliktusokról, féltékenységről, hazugságról és megcsalásról, szexuális és kommunikációs problémákról, az érzelmek kihűléséről számoltak be. Ők ráadásul még a szerencsésebbek közé tartoznak, mert sokaknak egyáltalán nincs partnerük: különböző okok miatt jó ideje nem találnak senkit, vagy következetesen rosszul választanak.
Valóban nagy baj van a párkapcsolatokkal, állapítottuk meg szomorúan, s a sok beszélgetés nyomán két fontos dologra is rájöttünk. Az egyik, hogy bár a legkülönbözőbb történeteket hallgattuk végig nőktől és férfiaktól, úgy éreztük, hogy egyes motívumok valamiképpen összecsengenek, s hogy a sok félreértés és fájdalom néhány alapvető problémára vezethető vissza. A másik, hogy beszélgetőtársaink párkapcsolati problémájukat életük egyik alapvető kudarcának tekintik: úgy érzik, saját elvárásaihoz és másokhoz képest is alul maradtak. Egy társadalmi méreteket öltött problémában mérhetetlenül egyedül érzik magukat.
Szép lassan elkezdett kirajzolódni bennünk egy rendhagyó Mesterkurzus terve: a beszélgetések nyomán összeállítottuk az előadássorozat témáit, s a kérések, visszajelzések alapján meghívtuk azokat a szakembereket, akiknek gondolataira a legtöbben voltak kíváncsiak, akik felelősségérzettel és empátiával közelítenek a problémákhoz, feltárják az okokat, és gyakorlati megoldási lehetőségeket mutatnak.
A hazánkban újszerű kezdeményezést valamennyi előadónk lelkesen fogadta, s számos nívós médium is örömmel állt mellénk, hogy közösen hívjuk a figyelmet arra:
NEM MINDEN PROBLÉMA SZÜKSÉGSZERŰ - KICSIVEL NAGYOBB TUDATOSSÁGGAL SOKAT JAVÍTHATSZ PÁRKAPCSOLATOD MINŐSÉGÉN. Talán nagyon régóta vagy már boldogtalan, de ez még nem jelenti azt, hogy mindörökre annak is kell maradnod. A lépéseket magadnak kell megtenned, de ehhez igyekszünk minden segítséget megadni Neked, hogy érezd:
NEM VAGY EGYEDÜL.
A Párkapcsolatok Iskolájában öt hét alatt hazánk ismert és közkedvelt szakértőivel találkozhatsz, akik több évtizedes elméleti és gyakorlati tapasztalat birtokában beszélnek a legjellegzetesebb problémákról, amelyek mögött azonban sokszor csupán kommunikációs nehézség rejlik.
A kurzus kifejezetten gyakorlati megközelítésű, célja, hogy a jövőben jóval tudatosabban válassz partnert, illetve alakítsd kapcsolatodat, hatékonyabban kezeld a felmerülő problémákat, ez által nagyobb esélyt kapj egy sikeres és boldog közös életre. Az előadások után - akárcsak a hagyományos Mesterkurzus esetében - lehetőség nyílik arra, hogy kérdéseket tegyél fel, így legszemélyesebb problémádban is kérheted szakértőink véleményét, tanácsát.
A Mesterkurzus előadói állítják: létezik út egy tartós, őszinte és boldog párkapcsolathoz. Ez az út nem könnyű, nem úszható meg női magazinokból vett, gyors, egyszerű, szórakoztató praktikákkal. Hatalmas elszántságot, önismeretet és szeretetet igényel - de járható. A Te számodra is.
Mivel a tíz előadás anyaga részben egymásra épül, és együttesen adnak átfogó képet a párkapcsolatokról, azt javasoljuk, hogy valamennyi előadáson vegyél részt. Ennek ellenére arra is lehetőséget biztosítunk, hogy ha csak az egyik alkalom témái vagy előadói érdekelnek, akkor (korlátozott számban) napijegyet válthass.
Bérlet- és jegyrendelés »
A Párkapcsolatok Iskolájában október minden szerda estéjén két-két előadót hallgathatsz meg. A program minden alkalommal 18.30-kor kezdődik, és 22.00 óráig tart, az előadásoknak hagyományaink szerint az Uránia Filmszínház gyönyörű díszterme ad otthont.
Javasoljuk, hogy a kurzusra jó előre váltsd meg bérletedet vagy jegyedet, mert a tavalyi tapasztalatok alapján ismét nagy érdeklődésre számítunk.
PROGRAM
2008. október 1.
|
Kánya Kata színművész, műsorvezető, párkapcsolati szakértő |
Előadásának címe: Társkeresés, párválasztás, az ismerkedés buktatói
Előadásának címe: Lelki társak. A spirituális párkapcsolat
2008. október 8.
Előadásának címe: Szexuális problémák a tartós párkapcsolatban
Előadásának címe: Kielégületlenségeink.
Hogyan lehet elszámolni a boldogság deficittel?
2008. október 15.
Előadásának címe: Féltékenység és hűtlenség
Előadásának címe: Függetlenség és alkalmazkodás, társfüggőség
2008. október 22.
Előadásának címe: Őszinteség, hazugság és titok a párkapcsolatban
Előadásának címe: Az orgazmus - tények, titkok, tévhitek
2008. október 29.
Előadásának címe: A szülők kapcsolata gyerekszemmel
Előadásának címe: Konfliktuskezelés a párkapcsolatokban
| |
| Jelentkezés és információ: |
Jelentkezési lap
Affarone Kft.
1122 Budapest, Moszkva tér 12.
Hétfő, Szerda: 13-17 óráig,
Kedd, Csütörtök, Péntek: 9-13 óráig.
Tel: +36 1 786 0946, +36 20 807 3474
E-mail: info@mesterkurzus.com
|
| |
A rendezőség fenntartja a műsor- és helyszínváltoztatás jogát. |
|
|
Mesterkurzus; Rosszkedv, szomorúság, depresszió; Szeretet, szerelem, szexualitás; Önismeret, emberismeret, világismeret; Végzet, sors, szabad akarat; Titok, elhallgatás, őszinteség; Öröm, harmónia, boldogság; Magány és társ, féltékenység és hűség; Sorsdöntő találkozások, szülők és gyermekek; Félelem, hit, gyógyulás; Mit tehetünk magunkért? Az ember belső lehetőségei.; Öröm, fájdalom, tabu. Boldogság és keserűség a szexben.; Önzés és csalódás. A bennünk lakó árnyék.; Magára hagyott generációk. Fiatalok és öregek a huszonegyedik században!; Egészséges egyén, beteg társadalom? A hamis illúziók biztonsága.; A megbetegítő lélek. Civilizációs betegségek; Kényszerek fogságában. A panaszkodó ember.; Önként vállalt vakság. Menekülés a hétköznapokba.; Láthatatlan ellenségek: Gyávaság, gyűlölet, erőszak.; Az önmagát kereső ember. Bűntudat és feloldozás.; A család. Harcmező és béke-sziget; Vezetnek vagy megvezetnek? Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma; Gyors élet, lassú halál? A fogyasztói társadalom csapdái; Felcserélt szerepek Nagyszerű nők, gyönyörű férfiak?; Boldogtalan kapcsolatok Döntés, felelősség, gyávaság; Kéretlen útravalók Kudarcok, traumák, csalódások; Hazugság, önámítás, érdek; Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik; Pénz, karrier, csillogás? A siker kényszere és lehetőségei.; A boldogság nyomában. Utak és tévutak; Családi játszmák; A szeretet művészete; Családi örökségünk - áldás vagy átok?; A Párkapcsolatok Iskolája; Krízishelyzetben. Kreatív problémamegoldás; Mindennapi játszmáink Az emberi kapcsolatok pszichológiája; Önmagunk felfedezése; Családi boldogság, családi pokol; Családi boldogság, családi pokol; Szeretők. A titkos viszonyok lélektana. ; Jövőnk titkai; Szülők és gyermekek - Jól értjük egymást?; Párkapcsolat-frissítés Unalom, megszokás, csapda; A vonzás törvénye Egy legenda és ami mögötte van...; Belső utakon; A tudattalan ösvényein Életünk rejtett mozgatói; Sors és önismeret Belső erőforrásaink felfedezése; Elrontott kapcsolatok; Szülők és gyermekek - Jól értjük egymást?; Végzet, sors, gondviselés; Hol rontottuk el? Párkapcsolati csapdák és kudarcok; Ki vagy te? Az emberi kapcsolatok misztériuma; Belső utakon - Önmagunk felfedezése; Kik vagyunk? Mit hozunk magunkkal? Családtól családig; Szülők és gyerekek - Értjük egymást?; Mit akarunk egymástól? Mit akarjunk egymástól? (Szülõk, tanárok, gyerekek...) ; Társtaláló Ha nem tudod, miért vagy egyedül...; Párkapcsolati mítoszok Csábítás, szex, monogámia ; Gyávaság, önámítás, illúziók Az emberi méltóság visszaszerzése; A lélek karbantartása Önfejlesztés, stresszkezelés, szorongáscsökkentés; A belénk égett múlt Elengedés, megbocsátás, újrakezdés ; Utak egymáshoz Empátia, kommunikáció, konfliktuskezelés; Önmagunk felfedezése; Mit akarunk egymástól? Szerepek és elvárások a párkapcsolatban; Hol rontjuk el? Konfliktusok a szülő-gyermek kapcsolatban; Nők, férfiak, párkapcsolatok; Intimitás Az emberi kapcsolatok meghittsége; Önfejlesztés és a lelki állóképesség megteremtése; Elrontottuk? Helyrehozhatjuk? A sikeres szülő-gyermek kapcsolat; Gondolataink teremtő és pusztító ereje ; A harmonikus élet lehetőségei egy diszharmonikus társadalomban; Harmónia és rivalizáció a párkapcsolatokban; Önfejlesztés, stresszkezelés, szorongáscsökkentés; Mit akarunk egymástól? Mit akarjunk egymástól? A sikeres szülő-gyermek kapcsolat; Megbocsátás-tréning; Megbocsátás-tréning; Miért vagyunk boldogtalanok? Férfiak, nők, párkapcsolatok ; Önismereti tréning Dr. Csernus Imre; Gondolataink teremtő hatalma; A boldogság nyomában; Önmagunk felfedezése; Önismereti tréning Dr. Csernus Imre; Önismereti tréning Dr. Csernus Imre; A jól működő párkapcsolat titkai; Mit akarunk egymástól? Mit akarjunk egymástól? Szülők és gyermekek; Tari Annamária, Dr. Lux Elvira, Popper Péter, Müller Péter, Dr. Csernus Imre, Mireisz László, Dr. Kígyós Éva, Hankiss Elemér, Dúl Antal, Váradi Tibor, A. J. Christian, Kornis Mihály, Prof. Dr. Bagdy Emőke, Dr. Ranschburg Jenő, -, Dr. Sári László, Wéber Péter, Dr. Mohás Lívia, Dr. Pándy Mária, F. Várkonyi Zsuzsa, Dr. Csepeli György, Horváth Zoltán, Kalo Jenő, Dr. Baktay Miklós, Paulinyi Tamás, Dr. Haraszti László, Balogh Béla, Feldmár András, Dr. Belső Nóra, Dr. Daubner Béla, Dr. Domján László, Dr. Vekerdy Tamás, Dr. Rihmer Zoltán, Prof. Dr. Tringer László, Csányi Vilmos, Matolcsi-Papp Zoltán, Réz András, Bácskai Júlia, Dr. Czeizel Endre, Heller Ágnes, Sas István, Szervezés alatt, Dr. Mérő László, Szendi Gábor, Carla Galli, Fiáth Titanilla, Dr. Szondy Máté, Sz. Mikus Edit, Kánya Kata, Dr. Szőllőssy-Csoma Enikő, Dr. Lukács Béla, Zsolt Péter, Dr. C. Molnár Emma, Mester Dóra Djamila, Pál Ferenc (Feri atya), Dr. Buda Béla, Dr. Hajduska Marianna, Dr. Komlósi Piroska, Dr. Angster Mária, Beata Bishop, Dr. Koltai Mária, Böjte Csaba testvér, Dr. Kádár Annamária, Stenger Györgyi, Alyss Thomas, Gary Chapman, Claudine Biland, Lois P. Frankel, Corinne Antoine, Peter Orban, Ann Gadd, Cziegler Orsolya, Ross Campbell, Phil Mollon, Birgit Laue, Dr. Henry Cloud & John Townsend, Thomas Schäfer, Dr. Les & Leslie Parrott , Láma Ole Nydahl, Margit & Rüdiger Dahlke, Dr. Lawrence Crabb, Hermann Meyer, Eisler Olga, Johannes Neuhauser, Fischer Eszter, Ole Hallesby, Eva-Maria & Wolfram Zurhorst, Klausbernd Vollmar, Em Griffin, Paul Ginnis, Barabási Albert-László, Selymes Orsolya, Jelto Drenth, Szilágyi Vilmos,